Volt annak már tíz éves is, hogy egy furcsán vörös hajú csaj, bizonyos La Roux átnyomta a hallójáratunkon a Bulletproof című számát, ami nem meglepő módon a slágerrádió szennyvízkieresztőjén nevelkedett zeneértő magyar közönségben nem hagyott nyomot. Pedig, még egy nyolcvanas évekből ittfelejtett Casio szintit is feltöltöttek vadi új góliát elemekkel, hogy hatást érjenek el, de semmi. A hazai közönségen úgy ment át, mint az egyszeri matek tanár bélrendszerén az a néhány csepp higany. Diákcsíny, fátylat rá... Na, de elég az hozzá, úgy két hete belefutottam egy Pomplamoose nevű bandába, amiben egy bámulatosan faarcú nő énekel igen meggyőzően. Elsőként a Harder, Better, Faster, Stronger-t hallottam tőlük,  amire hát azóta sem találok jobb szót annál, mint a zavarbaejtő. De annyira az, hogy azóta is meghallgatom hetente párszor. A szám címe a műveltebb olvasókban Coubertin báró szavait idézheti fel, de cím megértéséhez érdemes inkább lenyúlni a bennünk lévő legbelső állatig, és őt megkérdezni, hogy mi is az üzenet. Az állat pedig azt fogja mondani, hogy egy lángoló tekintetű nőről szól a nóta, aki bár egy szót sem szól, mégis azt üvölti az agyunkban, hogy Keményebben, Jobban, Gyorsabban, Erősebben! És akkor most ehhez adjuk szépen hozzá ezt a lenyűgözően képzett hangú nőt, meg a jazzes háttérsugárzást, és máris kész zavarbaejtés. Erre most elém kerül a Bulletproofjuk, ami kicsit olyan, mintha  önmagukat többre tartó londoni kispolgárok mennének két eső között piknikezni gőzmozdonnyal. Pedig a Bulletproof korántsem erről szól. De olyan jó érzékkel ellenpontozák a tartalmat a zenei stílussal, hogy újra csak a zavarbaejtő jelzőhöz nyúl az ember. Imádnivaló zene, ami egyáltalán nem való minden időre, de ha épp úgy vagy, nagyon szívesen zötöygsz velük a valahova. Hallgassátok:

(ugyan itt érdeklődnék, hogy ki búbánatos faszom irogat bele ebbe a blogba öncélúan?)

Az meg külön csuda, ahogy a billentyűs az egész zenekar helyett eltáncolja a számot - jegyzem meg, a faarcú nő pasija - és érdemes mögé is  tekinteni, ahol a legszebb bőrű nő vokálozik, akit valaha láttam. Legalább is, ezen a monitoron.