dallamtapasztó

Annyira bevállalja az őszintét, hogy kár minden szó. Csak nyomd a playt, aztán mehet a topogás, kezdőthet a szeletelés a konyhában, a gardróbban vagy akár a sezlonyon ülve. Hajrá!

Kijárásitilalmas kellemes délutánt kíván önöknek a dallamtapasztás ördögi nagymestere, a Dallamtapsztó! Nakérem, az van, hogy mint minden olyan állampolgár aki a közösségi térből kereste a kenyerét, az most felpattant az internacionalista elektromos szopórollerra. Így vannak ezzel a DJ-k is. De a zeneipar rakodómunkásai nem álltak le, továbbra is rendületlenül pakolják a bakeliteket (a "bakelit" kifejezéssel kapcsolatos álszakmai tudálékoskodást kérem mellőzni, különben odabaszok valamit. köszönöm).  Ime három, napsütéses karantéba való szett:

ki ne ismerné a Beduggatlant, egy húsz éve nem létező rádió húsz éve nem létező műsorát. Így most erről ne is essen szó. Helyette inkább ejtsünk szót a Dolby Buster aranytorkú frontemberéről Huszti Béciről. Egy zseniálisan szétszórt, Jézus küllemű, kissé hadaró beszédő fickót képzeljetek magatok elé, aki mikor megunta a csaucseszkui romániát - tegyük hozzá, minden oka megvolt rá -, követte a régi mondást: jótanács egy magyarnak, mindig tarts nyugatnak! Ezért románia legközlebbi nyugati szomszédját, Magyaroszágot vette célba.  Zöldhatár és útlevél híján a settenkedést válaszotta. Mikor a határhoz ért, az első dolog, ami feltűnt neki az éjszakában, hogy egy folyó állja útját. Ez nemiképp gyanus volt számára, de a helyzet izgalma, és a megbízhatatlan romániai általános iskolai földrajzatlaszok miatt úgy döntött, inkább átússza, hisz a túlparton a szabadság vááááááááráiááá jee! A túlparton viszont egy határozott Sztolj! felszólítás fogadta, így inkább visszaúszott, és más útvonalat keresett. A Beddugatlan és a Dolby Buster szerencséjére megtalálta, így a világ legegyedibb mikrofonfogásával operáló ösztön-énekes zseniális 3:20-as blues megoldása - mely minden Beduggatlan vendék kötelező köre volt - fennmaradt az utókornak, hogy kiemelkedő tehetsége örök okulásul szolgáljon: a rock'n'roll nem egy tánc, a földrajz pedig szerencse kérdése! A Videa, mint a Dallamtapasztó hivatalos partnere digitális viaszhengerként őrzi a felvételt, míg a storage bírja. Egykétháés!

Furcsa dolgora lelhet az ember, ha filmnézés közben elvonatkoztat a filmnézéstől, elvonatkoztat a történettől, vagy elvonatkoztat Monica Belucci melleitől, amit ugyan nem is látott, de nagyon az volt az érzése. Így volt ez velem is, mikor épp bárhányádjára néztem újra Spectre című, ezidáig utolsó James Bond filmet. Nyilván az is segíti az elvonatkoztatást, hogy sokadjára nézi az ember ugyan azt a filmet, így aztán olyan apróságokat is elkezd észrevenni, amelyek mindig is ott voltak, de a film sodrása jó darabig nem engedte megtapadni a tekintetét vagy hallását ezeken a nüansznyi dolgokon. Mint például a film eleji mexikói jelenetben látható csinos és elegáns gépfegyver. Valahol a tudatalattinkba már rég elraktározódott az a zakó alatt is kedvesen megbújni képes szexi kis stukker, de csak nagysokára jutunk el oda, hogy rákeressünk az imfdb.org-on, hogy végül is mi a fene is az. Na és akkor derül ki, hogy az nem más, mint egy Glock 17-es egy rém praktikus műanyag tokba ágyazva, amely egycsapásra kétkezes gépkarabélyt varázsol ebből a remek kézifegyverből. Mondom, mutatom:

És íme, a Glock 17-eshez rendelt FAB Defense KPOS gépkarabély átalkító:

Nagyobb tár, váltámasz, optikai irányzék... mégis ki akarna nemet mondani egy ilyenre?

De ez a blog nem a zombiapokalipszisre készül, hanem dallamot kíván tapasztani, így gyors takkváltással térjünk is rá a lényegre. A Spectre első harmadában James Bond a kötelező gyilkolászás után nyomban rá is tér a kötelező nődugásra, ami persze nem öncélú magömlés csupán, hanem a nyomozati munka szerves része. Ebben a jelenetben Monica Belucci fogadja magába a főhőst némi belharcot követően. Daniel Craig később így nyilatkozott erről egy interjúban:

Monica Bellucci a legérettebb párja Bondnak. Mi volt a döntés az ő szerepeltetése mögött?

A szerepnél felmerült Monica neve, és hát egyszerűen tökéletes volt. Egy csodálatos, nagyon tehetséges színésznő. Mindent beleadott a szerepbe. De valahol szégyen, hogy erről kell beszélnünk, hiszen a hozzá hasonló színésznőket mindig is alkalmazni kellene. Remélem, hogy a Spectre-beli szerepe még egy kicsit dob a karrierjén.

És valóban, Monica Belucci, mint mindig, most is, itt is tökéletes. És ha a nézőnek van lelkiereje nem Monica Belucci hátára fokuszálni, vagy nem hagyja, hogy a tökéletes képi környezet teljesen beszippantsa, akkor egyszercsak elkezd valamit hallani. A dallamtapadás ezennel megtörtént. Logikus következmény a Shazam, ami rögvest el is árulja, hogy amit hallunk az Vivaldi, Nisi Dominus RV 608 - Cum Deterit műve. Elsőre úgy hangzik, mintha egy olasz kisszériás versenymotorról lenne szó, de nem. Adj neki egy percet, hogy hatni kezdjen:

A legmegdöbbentőbb az egészben az, hogy bármit is gondolsz, ezt egy férfi énekli. Nevezett Andreas Scholl. Persze könnyű rávágni, hogy lenyűgöző, de valójában a második perc után már nem tudod szavakkal kifejezni azt, amit érzel, miközben Andreas énekel.

Ha jobban esik Monica Belucci harisnyatartójával együtt hallgatni, akkor tessék:

Volt annak már tíz éves is, hogy egy furcsán vörös hajú csaj, bizonyos La Roux átnyomta a hallójáratunkon a Bulletproof című számát, ami nem meglepő módon a slágerrádió szennyvízkieresztőjén nevelkedett zeneértő magyar közönségben nem hagyott nyomot. Pedig, még egy nyolcvanas évekből ittfelejtett Casio szintit is feltöltöttek vadi új góliát elemekkel, hogy hatást érjenek el, de semmi. A hazai közönségen úgy ment át, mint az egyszeri matek tanár bélrendszerén az a néhány csepp higany. Diákcsíny, fátylat rá... Na, de elég az hozzá, úgy két hete belefutottam egy Pomplamoose nevű bandába, amiben egy bámulatosan faarcú nő énekel igen meggyőzően. Elsőként a Harder, Better, Faster, Stronger-t hallottam tőlük,  amire hát azóta sem találok jobb szót annál, mint a zavarbaejtő. De annyira az, hogy azóta is meghallgatom hetente párszor. A szám címe a műveltebb olvasókban Coubertin báró szavait idézheti fel, de cím megértéséhez érdemes inkább lenyúlni a bennünk lévő legbelső állatig, és őt megkérdezni, hogy mi is az üzenet. Az állat pedig azt fogja mondani, hogy egy lángoló tekintetű nőről szól a nóta, aki bár egy szót sem szól, mégis azt üvölti az agyunkban, hogy Keményebben, Jobban, Gyorsabban, Erősebben! És akkor most ehhez adjuk szépen hozzá ezt a lenyűgözően képzett hangú nőt, meg a jazzes háttérsugárzást, és máris kész zavarbaejtés. Erre most elém kerül a Bulletproofjuk, ami kicsit olyan, mintha  önmagukat többre tartó londoni kispolgárok mennének két eső között piknikezni gőzmozdonnyal. Pedig a Bulletproof korántsem erről szól. De olyan jó érzékkel ellenpontozák a tartalmat a zenei stílussal, hogy újra csak a zavarbaejtő jelzőhöz nyúl az ember. Imádnivaló zene, ami egyáltalán nem való minden időre, de ha épp úgy vagy, nagyon szívesen zötöygsz velük a valahova. Hallgassátok:

(ugyan itt érdeklődnék, hogy ki búbánatos faszom irogat bele ebbe a blogba öncélúan?)

Az meg külön csuda, ahogy a billentyűs az egész zenekar helyett eltáncolja a számot - jegyzem meg, a faarcú nő pasija - és érdemes mögé is  tekinteni, ahol a legszebb bőrű nő vokálozik, akit valaha láttam. Legalább is, ezen a monitoron.